Két hét múlva kiderül mennyit kínálnak a vevőjelöltek a KBC Securities Magyarországért. A magyar piac negyedik legnagyobb brókercégének eladása ugyanis a végső fázisban van: az árajánlatokat két hét múlva kell leadni, győztest pedig augusztus végén hirdet a belga anyagcég.
A Napi.hu értesülései szerint kiélezett küzdelem volt már a tender első szakaszában is. Amint az korábbi cikkünkben is megírtuk, az árat fokozatosan srófolták fölfele az érdeklődők - ez most 5 millió euró, azaz 1,5 milliárd fölött van.
A szűkített listára értesüléseink szerint négy cég került fel: három külföldi és egy magyar. A vevőjelöltek között akad egy román és egy cseh cég, az Erste Bank és a magyar Equilor. A legmagasabb árat, úgy tudjuk, eddig a román érdeklődő ajánlotta.
Mi lesz a kosárban?
Továbbra sem ismert, hogy a belga anyabank mit bocsát áruba. Az nagyon valószínű, hogy az ügyfélállományt adnák át, ez lehet a legnagyobb érték. A KBC Securitiesnél 18 000 nagyon jó "minőségű" magán és céges ügyfél található, s részben ezzel magyarázható a pletykák szerint már egészen irreális eladási ár. Az azonban továbbra is kétséges, hogy a minimális 1,5 milliárdos árcédula tartalmazza-e az online és offline üzletágat, a BÉT-részvényeket és a magyar K&H Bankkal való további együttműködést.
További kérdések merülhetnek fel arról, hogy a tulajdonosváltást követően az új "gazda" meg tudja - és akarja-e - tartani a jól képzett munkatársakat. További bizonytalanság, hogy az ügyfelek mennyire maradnak hűségesek, vagyis hogy az új tulajdonos meg tudja tartani őket, s nem indul be az elvándorlás. Mert, ha ez bekövetkezik, akkor a vételár kidobott pénznek tekinthető.
Kit válasszanak?
Úgy tudjuk, hogy egyedül az ár alapján döntenek a vevőjelöltek közül, a végső megmérettetésben nincs jelentősége annak, hogy milyen nemzetiségű lesz a nyertes, vagyis az új tulajdonos.
A KBC Securities Magyarország magyar kézben tartása azonban a tőzsde szempontjából sem mellékes. Eltekintve attól, hogy a brókercégnek 5,2 százalékos tulajdonrésze van a BÉT-ben (ezzel a második legnagyobb tulajdonos) az sem elhanyagolható tényező, hogy egy esetleges külföldi tulajdonos vajon partnere lesz-e a tőzsdére igyekvő magyar cégeknek, vállalkozásoknak. Egy esetleges Equilor "győzelem" esetén a magyar cég a piacon ugyan nem tudja megszorítani az élen álló Concorde-ot, de feljönne a második helyre.
Érdeklődésünkre a K&H Csoport sajtóosztálya kétmondatos választ küldött: "A lakossági értékpapír forgalmazást tekintve egyelőre nem született végső döntés, a különböző lehetséges opciók további elemzést igényelnek. A lakossági értékpapír forgalmazást továbbra is a KBC Securities Magyarország végzi, a KBC Securities a korábban a tőle megszokott magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtja ügyfeleinek, és jelenlegi formájában működik."
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy