Hétfőn jelentették be, hogy a fővárosi közösségi közlekedési mobiljegy próbaalkalmazással hétfőtől a 100E reptéri járatra szóló jegy mellett újabb három jegytípus - a 24 órás, a 72 órás jegy, valamint a Budapest-hetijegy is - megvásárolható mobiltelefonon.
Csakhogy ezt az újfajta jegytípust még a járművezetők sem ismerik. A BKK honlapján hétfőn megjelent ugyan egy beharangozó a nyár elején indított fővárosi közlekedési mobiljegy pilotprojekt új díjtermékeiről, de a használatról csupán annyit közölnek, hogy ezek a díjtermékek "mobilapplikáción keresztül" vásárolhatóak meg "bárhol, bármikor". Az alkalmazás amúgy a mobilparkolást is bonyolító Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapjáról, a közlekedési mobiljegy fül alatt tölthető le. Az így vásárolt mobiljegyet a járművön érvényesíteni kell a vezetőfülkére vagy az első ajtó mellé felragasztott qr-kód beolvasásával.
Kapcsolódó
A nehézkes használat az idő múltával könnyedebbé válhat, de ettől a mobiljegy nem lesz elektronikus jegyrendszer - írta a portál. Igaz, a BKK és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. nem is akarja akként eladni: utóbbi, a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszertől (NEJP) elkülönülten jeleníti meg, a BKK pedig az e-jegyrendszert fedő RIGO helyett a Fővárosi integrált viteldíjbeszedési elektronikus rendszer (FVR) részeként határozza meg a mobiljegyet.
A mobiljegy tehát nem az, amit korábban elektronikus jegyrendszerként beharangoztak. Az e-jegy az utazási egyenleget elektronikusan, a RIGO központi elszámoló rendszerében tartotta volna nyilván, az ott vezetett számláról vonta volna le az igénybe vett szolgáltatás ellenértékét. A papír alapú bérletigazolványt egy névvel és fényképpel ellátott, nem átruházható közlekedési kártya váltotta volna fel. De minden más termék is ezzel a megszemélyesített közlekedési kártyával lett volna megvásárolható. Arról már nem is beszélve, hogy a díjfizetés időalapú lett volna - jegyezte meg az Mfor.hu.
Mindehhez képest most itt van a mobiljegy, ami valójában a meglévő díjtermékek virtuális változata, lényegét tekintve az önkormányzati választásokra készült kampányelem. Bevezetéséről idén áprilisban írt alá egy megállapodást Pintér Sándor belügyminiszter és Tarlós István főpolgármester.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Európa visszafojtott lélegzettel várja, melyik irányba fordulnak a lengyelek
Valami nagyon nincs rendben Elon Muskkal – de senki sem meri kimondani, mi az

Így mentené meg Parajdot az új román elnök

Ennyi volt: már ezt is tilos a bőröndbe tenni a repülőn

Új célcsoport jelent kihívást a Balatonnál, nem győzik őket kiszolgálni

Hihetetlen, de van, ami idén nyárra sokkal olcsóbb lett a Balatonnál

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Robert Fico: politikai bérgyilkost küldtek ránk
