A külföldre utazó magyarok többsége utasbiztosítással indul útnak, 67 százalékuk minden esetben köt biztosítást, 19 százalékuk viszont csak hosszabb utazás esetében teszi meg ezt. Az előbbi az 50 éves korosztályra, utóbbi pedig a 30-asokra jellemző leginkább - idézi a K&H felmérését az MTI.
A kutatásból kiderült, hogy a magyarok 47 százaléka tart attól, hogy az utazás során ellopják az értékeit, és ugyanennyien aggódnak amiatt is, hogy megsérül a csomagjuk. Az iratok elvesztését a megkérdezettek 35 százaléka említette kockázatként, 34 százalékuk pedig egy esetleges balesettől fél. Viszonylag kevesen számolnak azzal a rizikóval, hogy kórházi ápolásra vagy jogi képviseletre lenne szükségük, előbbit 28 százalék, utóbbit 25 százalék sorolta a kockázatok közé. Az utazási irodák csődjétől sem tartanak sokan: a megkérdezettek mindössze 28 százalékát aggasztja ez. Még kevesebben, a válaszadók 18 százaléka tartja reálisnak, hogy másnak kárt okozna.
Az aggodalmakat igazolja, hogy az elmúlt 3 évben külföldön nyaraló magyarok 12 százalékának lopták el a holmiját, vagy sérült a csomagja. Értékek elvesztése miatt 8 százalékukat érte kár. Minden 20. utazó szorult már sérülés miatt kórházi ellátásra.
Az utazók 79 százaléka használ egyébként internetes összehasonlító oldalakat, 65 százalék kéri ki rokonok véleményét, 50 százalék tájékozódik biztosítók honlapjáról is. A megkérdezettek 39 százaléka mindig ugyanazt a biztosítót, 38 százaléka mindig mást választ.
A K&H-nál 2019 első hat hónapjában több mint 22 ezer utasbiztosítást kötöttek, a díjbevétel pedig közel 9 százalékkal 149,4 millió forintra nőtt. Átlagosan egy-egy utas több mint 6500 forintért kötött utasbiztosítást, a társaság 2019 első félévében közel 59 millió forintot fizetett ki utasbiztosítási károkra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Orbitális bombaszörnyet találtak a Városligetben

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon

Új olajútvonalak a térség biztonságáért – a Mol stratégiája a geopolitikai viharok közepette
