Annak ellenére, hogy szombaton azt a hírt kapták a hallgatók, hogy nem indul el ezen a héten az egyetem, a BGE honlapján vasárnap este új információ jelent - írja az eduline.hu.
"A BGE vezetősége az ágazati szabályozó dokumentum, valamint a vonatkozó járványügyi szabályok figyelembevételével az infrastrukturális és oktatásmódszertani racionalizálás után a mai napon arról döntött, a félévet az eredetileg tervezett időpontban, tehát szeptember 7-én kezdi meg" - írta az intézmény vasárnap az internetes oldalán.
Mivel ezt az utolsó utáni pillanatban jelentették be, hozzátették, hogy igazoltnak tekintik azoknak a távollétét a szeptember 7-i órákról, akiknek az állandó lakhelye nem budapesti.
Igazoltnak tekintik azoknak a hiányzását is, akiknek pozitív lett a koronavírus-tesztjük, vagy a fertőzés ismert tüneteit mutatják, vagy szoros kapcsolatba kerültek az elmúlt két hétben volt fertőzött személlyel.
A BGE oktatási épületein belül kötelező a maszkviselés.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy