A magyar vállalatok életerejét mutatja, hogy felismerték, ha ebben a nehéz helyzetben a beruházások mellett döntenek, növelik a kapacitásaikat, technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, akkor meg tudják előzni a regionális, nemzetközi vetélytársaikat - mondta az MTI szerint Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kormányülés szünetében újságíróknak.
A miniszter szerint a vállalkozások beruházásaiknak köszönhetően egyúttal új piacokat is tudnak szerezni. Ennek megvalósításához a kormány minden lehetséges támogatást megad a magyar vállalkozásoknak, amelyek közül már több száz jelezte, hogy élni akar a beruházási támogatások adta lehetőségekkel.
Új magyar sikertörténet?
A közepes nagyságú beruházásoknál 806 vállalat kért összesen 169 milliárd forintnyi támogatást 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósításához. Ezen belül már 491 vállalat számára 113 milliárd forintnyi támogatást utaltak ki, a további támogatási összegek kifizetése folyamatos.
A nagy beruházásokat támogató pályázatok esetében már nyolc nagyvállalat jelzett 60 milliárd forintnyi beruházási szándékot.
A vállalatok külpiaci részesedésének növelése érdekében kiírt pályázatra 14 olyan magyar vállalat jelentkezett, amely külföldön szeretne termelő egységet létrehozni. Ezek a vállalkozások exporttevékenységük fejlesztéséhez 18 milliárd forint támogatást igényeltek - sorolta az adatokat Szijjártó Péter.
Mindezek mellett 397 magyar vállalat jelentkezett arra, hogy beruházást hajtana végre a határon túli magyar lakta területeken, összesen 21 milliárd forint értékben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól