A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívásokat tett közzé a szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugati, Újléta, Okány keleti és nyugati területein, továbbá a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására Battonya területén.
A pályázati eljárásban bármely belföldi vagy külföldi természetes személy, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény által meghatározott szervezet részt vehet. A jogi, pénzügyi, műszaki és egyéb feltételeket és információkat tartalmazó pályázati kiírások az azonosító lap kitöltése mellett kiírásonként nettó százezer forint vételár befizetésével vásárolhatók meg. A dokumentációk a pályázat benyújtási határidejét megelőző napig, munkanapokon 8-14 óráig vehetők át a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) Ügyfélszolgálati irodájában (1145 Budapest, Columbus utca 17-23.) - írja közleményében a szaktárca.
Egy pályázó egy területre kizárólag egy pályázatot nyújthat be. A magyar nyelvű pályázatokat a kiírásban meghatározott módon, személyesen lehet benyújtani 10-12 óra között az MBFH Ügyfélszolgálati irodájában 2014. szeptember 30-án Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugat, 2014. október 1-jén Újléta, Okány keleti és nyugati területek, valamint 2014. szeptember 16-án Battonya esetében. Az eredményes koncessziós pályázat benyújtásához a szénhidrogén kutatási területekre pályázóknak a nettó tízmillió forintos részvételi díj befizetésén túl nettó ötvenmillió forint pályázati biztosítékot kell letétbe helyezniük a pályázati határidő végéig. A geotermikus pályázat részvételi díja nettó egymillió-ötszázezer forint, a pályázati biztosíték összege nettó tizenötmillió forint.
A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követő 90 napon belül megtörténik. A koncessziós szerződések megkötésére az eredményhirdetéstől számítva 60 nap áll rendelkezésre, a határidőt a nemzeti fejlesztési miniszter egy alkalommal, legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja. A geotermikus koncesszió időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított 35 év, míg a szénhidrogén kutatási területeknél 20 év, amely mindkét esetben egy alkalommal, pályázat kiírása nélkül, a koncesszió eredeti időtartamának legfeljebb a felével meghosszabbítható.
A pályázati felhívások elérhetőek a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal honlapján (www.mbfh.hu), a kormányzati portálon (www.kormany.hu) és az Európai Unió Hivatalos Lapjának C178, C180 és C182-es lapszámaiban (http://eur-lex.europa.eu/), továbbá megtalálhatóak két magyarországi országos napilapban is.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező