Az infláció a magasban, a kamatok is emelkedő pályán, a mindennapi kiadások is egyre nagyobb terhet jelentenek. Ebben a bizonytalan környezetben még jobban előtérbe kerül a bankok hitelfelvevőkért folytatott versenye, amely nagyon komoly összegről szól - derül ki a money.hu összeállításából.
Mennyibe kerül egy 20 milliós hitel?
A bankok közötti verseny eredményeként a piaci lakáshitelek a jegybanki alapkamat emelkedéséhez képest visszafogottabban nőttek és jelentős különbségek vannak a különböző lakáshitelek között.
Az óvatosabb banki kamatemelések ellenére a 20 millió forintos, 20 éves futamidejű, végig azonos törlesztőrészletű lakáshitelek közül a legolcsóbbak október első hetében 7,5-8 százalékos kamattal voltak elérhetőek, ehhez 163-165 ezer forintos törlesztőrészlet társult. A legdrágább verzióknál 10 százalék körüli a kamat és a törlesztés 194-195 ezer forint. Azaz a két véglet között 30 ezer forint az eltérés havonta, a teljes visszafizetendő összegben pedig több mint 7 millió forint.
Mennyit lehet megtakarítani?
A portál becslése szerint - feltételezve, hogy az idén az legjobb és legdrágább 20 milliós, 20 éves futamidejű piaci lakáshitelek között átlagosan 30 ezer forint eltérés volt, akkor - a szóban forgó 17 ezer potenciális hitelfelvevő a legjobb konstrukcióval 510 millió, évente 6,12 milliárd, a két évtized alatt pedig több mint 122 milliárd forintot takaríthatna meg a legdrágább verziók egyikéhez képest.
Ilyen nagyságrendeket jelent tehát a bankok közötti verseny, amelynek köszönhetően az alapos hitelfelvevők igen tetemes összeget spórolhatnak meg. A következő időszakban az összehasonlítás várhatóan még jobban felértékelődik a lakáshitelek piacán.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)