A dél-balatoni mikro-, kis-, és családi vállalkozók nyári turisztikai szezonindító fórumán többek között elhangzott, hogy a szakképzett munkaerő hiánya évek óta probléma a szezonban. Idén súlyosbítja a helyzetet, hogy a pandémia alatt sok volt a pályaelhagyó, és a téli időszakban külföldön, főként az osztrák sícentrumokban munkát vállaló magyarok most nem térnek haza, mivel ezek a centrumok már nyáron is nyitva tartanak.
A kisegítő munkások hiányán a tanévzárókat követően mindig enyhít a diákmunka .
Beszámolója szerint a vállalkozók teljesíthetetlennek tartják a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató központ (NTAK) által július elsejétől a vendéglátó üzletekre és turisztikai attrakciókra is kiterjedő adatszolgáltatási kötelezettséget. A KISOSZ kezdeményezi, hogy a bevezetést legalább fél évvel halasszák el.
Tavaly év végén 1400 szezonálisan vagy egész évben üzemelő dél-balatoni vendéglátóhelyet tartottak számon. "Félő, hogy számottevően csökken a vállalkozások száma, ha nem kap valamiféle támogatást ez a pandémia alatt minden tartalékát felélő, és számos újabb kihívással - növekvő rezsi- és beszerzési árak, árualap- és szakemberhiány, háború, alapbérelemelés, növekvő adminisztrációs terhek, stb. - szembesülő szektor" - fogalmazott Kertész Rezső.
Az idei nyári balatoni szezonról szólva azt mondta, a dél-balatoni vállalkozók elégedettek lesznek, ha sikerül a tavalyi és a tavaly-előtti forgalmat megismételni, amit alapvetően befolyásol majd a hétvégék időjárása.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt