Két év alatt megduplázódott vagy annál is jobban nőtt az ingatlanok kínálati átlagára a Balaton környéki települések többségében. Az Ingatlan.com adatbázisa alapján dolgozó vg.hu szerint jelenleg már 90-110 millió forint a tó északi és déli partján kínált nyaralók átlagára, a négyzetméterárak pedig több településen egymillió forint körül járnak.
A déli parton a vízpartiakat, az északin a panorámás ingatlanokat keresik és meg is fizetik a luxuspiacon, ahol a 150 százalékos szorzót alapból mindenhol ki lehet tenni az elmúlt két évre – mondta a lapnak Urbán Péter, az Engel & Völkers magyarországi cégvezetője. Hozzátette: az átlagárak a tónál 150 millió fölötti árszinten kezdődnek, de nem ritka a milliárdos nagyságrendű vételár sem ritka a luxuspiacon. Az új építéseknél a négyzetméterár az északi parton a három millió forintot is meghaladja - ilyen egységárért a fővárosban budai szuperpanorámás ingatlanokat lehet vásárolni.
Kapcsolódó
A déli parti településeket magában foglaló Somogy megyében az átlagos kínálati négyzetméterár - az Ingatlan.com-on elérhető összes nyaraló adatai alapján - 2020 májusában 570 ezer, tavaly 690 ezer forint volt, most viszont 1,043 millió forint, miután öt tóparti településen is bőven meghaladja a milliós határt. Az északi parton az átlagárak szolidabbak, de nagy az árkülönbség az egyes települések között. A luxuskategóriában a milliárdos nagyságrendű vételár sem ritka.
Egyértelműen az északi parti Tihany a legdrágább Balaton parti város, ahol most négyzetméterenként átlagosan 1,8 millióért kínálnak nyaralót. A Napi.hu néhány napja írta meg, hogy az ide építkező nyaralótulajdonosok hogyan trükköznek, illetve, hogy a helyieket ennél jobban zavarja, hogy a környezetre egyre elviselhetetlenebb nyomást gyakorló turisztikai fejlesztések folynak.
Vászoly és Paloznak a kiemelkedő árú, 360 millió, illetve 319 millió forintos luxusingatlanjaival került be az élbolyba. A jelentős drágulás miatt viszont már gyengül a kereslet, amit a hiteldrágulás és a szomszédunkban dúló háború még jobban elbizonytalanított a Velencei-tó, valamint a Balaton északi és déli partján is.
Urbán Péter szerint akinek volt pénze, a koronavírus-járvány elején gyorsan bevásárolt, de már érzékelhető a lassulás, az árak pedig vélhetően elérték a csúcsot.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)