Az MNB Pallas Athéné alapítványai létrehoztak egy pénzügyi befektetéssel foglalkozó céget Ferida Zrt. néven.
A cég közlése szerint május közepéig 16 millió dollár, 12 millió euró és 1 millió svájci frank névértékű értékpapírokat vettek, illetve tartottak, ami összesen nagyjából 8,5 milliárd forintnak felel meg - írta a lap.
Újdonság, hogy a magyar állam és a nemzetközi pénzintézetek mellett a Ferida technológiai cégek papírjait is elkezdte venni. Május közepén az elektromos autókat gyártó Tesla Motors kötvényeiből egymillió dollár névértékben jegyzett papírokat, az internetes televíziós szolgáltatást nyújtó Netflix kötvényeiből pedig félmillió dollárnyit vett. (A cég minden esetben az értékpapírok névértékét adta meg, vagyis nem azt közölték, hogy mennyit fizettek a papírokért. A Tesla-kötvényeket például névérték alatt vásárolhatták.)
Névérték alapján 4,4 milliárd forintnyi közpénz nagy nemzetközi pénzintézetek értékpapírjaiban fekszik: néhány százmilliót adtak például a Barclaysnak, a Commerzbanknak, az Erstének, a Royal Bank of Scotlandnak, a Raiffeisennek és az UniCreditnek is.
De jelentős összegeket fektetett az alapítványi cég magyar állami papírokba is: jegyzett 5 millió dollárnyi államkötvényt, s ugyancsak magyar állami érdekeltségekhez, az Eximbankhoz vándorolt további (névértéken) 1,5-1,5 millió dollár, szintén kötvények formájában. A magánvállalkozások közül a legtöbb pénz - névértéken mintegy 1,2 milliárd forint - a Mol Nyrt.-t találta meg - olvasható a magyarnarancs.hu cikkében.
A Netflix és a Tesla kötvényei, melyek az alapítványi vagyon összértékének 0,15 százalékát teszik ki, részei egy olyan diverzifikált vállalati kötvényportfólió létrehozásának, amelynek kialakítása összhangban áll a Ferida vagyongyarapítást célzó befektetési politikájával - reagált a cég a mai sajtóhírekre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Annyian tüntetnek Belgrádban Orbán Viktor barátja ellen, hogy ki lehet tenni a megtelt táblát

Sokkolták Amerikát Trump eddigi furcsa húzásai

Nem verték nagy dobra, de átszervezték a kormányt

Financial Times: Engedett a magyaroknak Brüsszel, csak ne blokkoljanak

Mérgezőek lehetnek a dubai csokik, katasztrófa, mit produkáltak az országos teszten
Olyan mélyütést kaphat ezzel a magyar ipar, hogy az tényleg beteheti a kaput

Németország beáll a sor elejére és magával húzza európai partnereit is

Meggyilkolnák Zelenszkijt - előkerült a legsötétebb terv

Musk nagy bejelentése: indul a Mars-expedíció
