A MÁV Zrt. egyelőre nem adott tájékoztatást a pályázók számáról, az MTI azonban megtudta, hogy a Magyarországon érdekeltséggel rendelkező vasúti járműgyártók közül a Stadler határidőre megtette ajánlatát, a Bombardier viszont nem indult a tenderen. A MÁV-Start Zrt. múlt év novemberében hirdetett nyílt közbeszerzési eljárást saját részre 42, a GYSEV számára 6 villanymotorvonat beszerzésére.
Az európai uniós közbeszerzési értesítőben tavaly novemberben közzétett ajánlattételi felhívás szerint a MÁV-Start számára 42 normál nyomtávú, egyáramnemű, legalább 50 százalékban alacsonypadlós elővárosi villamos motorvonat szállítására, üzembe helyezésére és kapcsolódó szolgáltatásokra szól. Az alkatrész utánpótlást 30 évig kell vállalnia az ajánlattevőnek. A GYSEV esetében 6 normál nyomtávú, egyáramnemű ugyancsak legalább 50 százalékban alacsonypadlós regionális villanymotorvonatot kell szállítani, a további feltételek azonosak a MÁV-Start vonatainál leírtakkal.
A kiírás szerint a járműveket 2015. szeptember 30-áig kell leszállítani. A beszerzést az Európai Unió és a magyar állam közösen finanszírozná a Közlekedési Operatív Program keretében.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is