Az eredmények alapján minden második válaszadó (52,5 százalék) azonban nem számít anyagi visszaesésre idősebb korában. Sőt még olyanok is vannak, akik szerint a nyugdíjba vonulás után javul majd a pénzügyi helyzetük - igaz, ezt 100-ból mindössze nagyjából öten gondolják - adta hírül a biztosító.
Arra is rákérdeztek, hogy "Nyugdíjasként mi biztosítja majd az Ön anyagi biztonságát?, itt több választ is megjelölhettek. A legtöbben azt ikszelték be, hogy számukra az addig összegyűjtött megtakarításaik jelentik majd a stabilitást idősebb korukban.
A második legtöbb szavazat viszont még mindig az állami nyugdíjra érkezett. Harmadik helyen vannak azok, akik vagyonuk felélését (például lakásuk eladását, kisebbre cserélését) tervezik. Az utolsó helyen pedig azok vannak, akik terveik szerint a családjukra támaszkodnak majd aktív éveik után.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező