Nagyon sok vállalat még kivár, esetleg felméri a várható következményeket, amelyek pedig már döntöttek, azok nem írják elő a koronavírus elleni oltás felvételét alkalmazottaik számára - írja a G7 cégek körében végzett felmérése alapján. Az ország legnagyobb foglalkoztatóit, illetve több mint hatvan kis- és középvállalatot kérdeztek meg. Bár nagyjából csak a vállalatok negyedétől kaptak választ, ezek is elég jól mutatják, milyen dilemmákkal szembesülnek a vállalatok.
A több mint hétezer főt foglalkoztató Lidl és a tízezer alkalmazottal rendelkező Tesco nem tervezi kötelezővé tenni az oltást munkavállalóinak. A két láncon kívül a legnagyobb foglalkoztatók közül más még nem döntött. A náluk is több alkalmazottal rendelkező Spar ugyanúgy vizsgálja még a helyzetet, mint a Mol, az OTP vagy a BKV. Az egyetlen nagy foglalkoztató, amelyről már elterjedt a sajtóban, hogy kötelezővé tenné az oltást, a Richter volt, Beke Zsuzsa kommunikációs vezető azonban a G7-nek cáfolta ezt.
Jelenleg a magyar felnőtt lakosság nagyjából 30 százaléka oltatlan, így nagy átlagban a vállalatoknál is az alkalmazottak ekkora részét érintené egy ilyen intézkedés. Bár biztosan lennének olyanok, akik a kényszer hatására felveszik a vakcinát, valószínűleg sokan így sem tennék meg ezt, és inkább a fizetés nélküli szabadságot, illetve az elbocsátást választanák.
Magyarul annak, aki kötelezővé teszi alkalmazottai számára az oltást, valószínűleg a létszám érezhető csökkenésével kell számolnia, és gondoskodnia kell a kieső munkaerő pótlásáról.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát