Eközben a a hazai biztosítási piac összesített díjbevétele csupán 2,1 százalékkal növekedett, míg az élet üzletág bevételei 2,5 százalékkal csökkentek a MABISZ adatai szerint.
A Vienna Life Biztosító hosszú távú, stabil növekedését biztosító rendszeres díjas termékeiből származó díjbevétele 2 százalékkal, 4,98 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakában elért 4,87 milliárd forintról.
A nyugdíjcélú megtakarítások után járó legfeljebb 130 ezer forintos adójóváírás tavaly januári bevezetésének köszönhetően a Vienna Life Biztosító 727 darab nyugdíjbiztosítási szerződést értékesített idén január-júniusban, ez mintegy 200 millió forint díjbevételt hoz a társaságnak egy év alatt. A nyugdíjbiztosítások aránya a rendszeres díjas unit linked új szerzésekben a 2014 első félévi 37 százalékról 48 százalékra nőtt.
A tavaly bevezetett egyösszegű befektetési termékek kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a biztosító egyszeri díjas konstrukcióiból származó díjbevétele 1,7 milliárd forintra bővült az idei első félévben, ami 181 százalékos növekedés.
A cég csoportos egészségbiztosításait eddig több mint 125 ezer biztosítottra kötötték meg a hazai cégek és egyéb szervezetek. A biztosító teljes csoportos biztosítási állományából származó díjbevétele az első félévben 43 százalékot emelkedett. A biztosító az idei első félévben 315 millió forint bevételt ért el utas- és sztornó biztosításokból, ami 3 százalékkal haladja meg az előző évit.
Tulajdonosunk, a Vienna Insurance Group (VIG) erre az évre 14 milliárd forintot meghaladó teljes díjbevételt vár el tőlünk, 100 millió forint feletti adózás előtti profitcéllal - összegezte az eredményeket Vadas-Földvári Anett, a Vienna Life Biztosító vezérigazgatója.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem