Az üzemanyagárak befagyasztásáról még tavaly októberben döntött a kormány, akkor 480 forint literes árat határoztak meg a nem prémium benzin és dízel tankolására. Mindez azt eredményezte, hogy a lakosság sokat spórolt a tankoláson, sokáig a cégesautók is, de múlt szombat óta ezeket kivonták a hatósági ár alól. Viszont a közösségi közlekedés elképesztő üzemanyagárakat cipel magával.
Jelenleg a hatósági ár és a piaci ár különbözete benzin esetében bő 200 forint, gázolaj esetében 260 forint körül van. Ez azt jelenti, hogy egy tank üzemanyagon (számoljunk kisebb, 40 literes tankkal) 8000-10000 forint állami dotáció van – írja a hvg.hu, amely utánajárt, hogy mi a helyzet a tömegközlekedési vállalatoknál, amelyek a megemelt árszintet fizetik.
A közösségi közlekedést ráadásul nemcsak az üzemanyagok, hanem a villamos energia árának elszállása is sújtja, hiszen a járművek jelentős része elektromos hajtású: trolik, villamosok, a fővárosi metrók, a villamosított vonalakon közlekedő vonatok. Ráadásul a tömegközlekedési cégekre nem is vonatkozott a rezsicsökkentés.
Két év alatt négyszereződtek a veszteségek
Mindez a BKV esetében azt jelenti, hogy az energiaköltségek megduplázódtak.A BKV közölte a portállal, hogy ennek oka, hogy az áram egységára 136 százalékkal, míg a gázolajé 65 százalékkal növekedett egy év alatt. Mindez a veszteségnövekedés azt is jelenti, hogy már négyszeres a bukás 2020-hoz képest, amikor a cég 6,6 milliárd forintos veszteséget termelt. Ez 2021-ben már 13,3 milliárd forintot tett ki, idén 26 milliárdot forintra növekedhet. A kormány 12 milliárdot adott az elmúlt években a közlekedési cégnek, míg a főváros 120 milliárdot szánt erre a célra.
„A pénzügyi racionalitás szempontjából egyelőre nem látható, hogy hogyan fejezzük be a 2022-es évet, de nem fordulhat elő, hogy vonalakat szüntetünk meg, hiszen közösségi szolgáltatásokról van szó, amelyekre az embereknek szükségük van” – mondta a lapnak a fővárosi önkormányzat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Lezárták a városrészt: éles hadieszköz kerülhetett elő a folyómederből
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják