Visszavonul Hoffmann Rózsa - mondta el az ATV-nek a Kereszténydemokrata Néppárt egyik vezető politikusa.
A KDNP-sek marasztalták, de időben szólt, ha 70 éves lesz, nem politizál tovább.
Kapcsolódó
Hoffmann vidékre költözött, és már fárasztó volt számára a rendszeres utazás, nem csak a parlamentbe, hanem az Európa Tanács strasbourgi székhelyére is. Hoffmann Rózsa az Európa Tanács magyar delegációjának is a tagja.
A politikus 2010 júniusától 2013 februárjáig a humán csúcsminisztérium oktatásért felelős államtitkára volt.
Vezetése alatt - 2010 augusztusától - kezdődött az állami szerepvállalás jelentős növelése az oktatás finanszírozásában, az önkormányzati iskolák egy részének állami kezelésbe vétele.De az új pedagógusi életpálya-modell kidolgozása is Hoffmann Rózsa nevéhez kapcsolódik.
A diáktüntetések idején a posztot szétválasztották, a felsőoktatási államtitkár Klinghammer István, az ELTE korábbi rektora lett, Hoffmann Rózsa pedig a köznevelésért felelős államtitkár a 2014-es választásokig.
A 2014-es kormányalakításkor Czunyiné Bertalan Judit vette át Hoffmann Rózsától a köznevelésért felelős államtitkára posztot, de addigra az összes közoktatást érintő fontos döntést meghozták.
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Gikszer van a kedvelt narancslével: nagyon nem azt csomagoltak bele, amit a doboza állított
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?