Több mint 64 ezer számlán összesen mintegy 13 ezer milliárd forintra nőtt a tavalyi év végére a privátbanki szektorban kezelt vagyon. A számlák száma mintegy 3 százalékkal emelkedhetett.
A legnagyobb piaci szereplő változatlanul az OTP Private Banking, 3676 milliárd forintos állománnyal.
A vagyonnövekedésben az élen a Hold Alapkezelő állt, ami 406-ról 622 milliárd forintra növelte a kezelt vagyonát, ami főként az ügyfélszám-bővüléssel és a kockázatosabb stratégiákkal magyarázható. A Privátbankár írása szerint a Hold ügyfelei tartottak a legtöbb vagyont átlagban 2025 végén: közel 600 milliót.
Az Equilor 40 százalék körüli, a CIB, az Erste, a Raiffeisen és bankok szintén kétszámjegyű bővülést értek el, jellemzően a részvény- és aktívan kezelt vegyes alapok arányának emelkedésével.
A cikk szerint a devizás kitettségek a forinterősödés miatt több helyen is fékezték a forintbna számított hozamot, így a növekedésben nagy szerepe volt az új vagyonbeáramlásnak, valamint a portfólió-átcsoportosításoknak is. Az egy számlára jutó átlagvagyon a Hold-nál a Concorde-nál volt a legmagasabb, 600, illetve 555 millió forint.
Több szolgáltató megemelte a belépési limitet a pirvátbankba: a Concorde 150 millió forintra, az OTP és a CIB 100 millió forintra. Az Equilor idén ezt 125 millióra tervezi emelni. Az emelések mögött az elmúlt évek inflációja, a nominális vagyonok felduzzadása áll, továbbá az, hogy így kívánják a társaságok fenntartani a szolgáltatás színvonalát.
A legtöbb szolgáltató 2026-ra vonatkozóan óvatos optimizmusba bocsátkozik: további vagyonbővülésre számítanak, azonban összességében úgy látják, hogy a piaci volatilitásra tartósan magas marad, emellett pedig továbbra is geopolitikai kockázatokra és feszes részvénypiaci árazásokra számítanak. Sok szereplő a digitális csatornák fejlesztését, az aktív vagyonkezelést, a családi vagyontervezést és részben a kriptoeszközök, alternatív, abszolúthozamú stratégiák térnyerését emelte ki.
Bár az AI és a digitalizáció a támogatja a privátbankárok munkáját, a cikk szerint továbbra is a személyre szabott tanácsadás, valamint a személyes kapcsolatok maradnak a fő érték.
Rövid idő alatt nagyon megugrott a leggazdagabbak vagyona
Szeptember végére a magyar privátbanki számlákon kezelt vagyon megközelítette a 12 500 milliárd forintot, az egy ügyfélszámlára eső átlagvagyon pedig már több mint 190 millió forint.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Tovább megy a gőzhenger Ukrajnában: Zelenszkij bizalmasai után Julija Timosenkóra csaptak le a nyomozók