Elkezdi az illegális online fogadási oldalak blokkolását a NAV Szerencsejáték-felügyelet, három ismert oldal július közepétől nem lesz elérhető magyarországi internetszolgáltatókon keresztül - írta a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonában lévő Napi Gazdaság című nyomtatott napilap.
A NAV honlapján szerda reggel még egyetlen honlapot sem soroltak fel a blokkoltak listáján, ám a közzétett határozatok alapján a bet-at-home.com, a betclic.com és a hu.sportingbet.com 90 napos blokkolása kezdődik majd meg.
A felügyelet tájékoztatása alapján azt írta, hogy a blokkolási folyamat több lépcsőből áll: első lépésként a NAV hirdetményt jelentet meg a honlapján az illegális tevékenységet folytató oldal ellen indított eljárásban hozott határozatáról - ez már meg is történt. Tizenöt nap elteltével a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) végrehajtja a blokkolást úgy, hogy valamennyi internetszolgáltatót felszólítja a fogadási oldal hozzáférhetetlenné tételére.
A lap szerint az intézkedések ismeretében nem érdemes számlát nyitni ezeken az oldalakon, illetve aki számlával rendelkezik, ajánlatos felvennie az azon található összeget. Az említetteken túl további oldalak blokkolására is készülnek.
A NAV közleménye emlékeztet arra, hogy Magyarországon a Szerencsejáték Zrt. rendelkezik engedéllyel hírközlő eszköz és rendszer útján lebonyolított sportfogadás szervezésére.
Legolvasottabb
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert