Hangyányit javult a magyar gazdaság szabadságfoka 2011-ben a konzervatív brit Heritage Foundation kutatóintézet szerint. Az alapítvány minden évben közzétett listáján fél ponttal, 67,1 pontra emelkedett Magyarország osztályzata, ezzel a 49. helyen áll.
Az indoklás szerint romlott ugyan a közkiadások menedzselése és rosszabbak lettek a befektetések feltételei, ám ezt felülírta a tulajdonhoz való jog, a vállalkozási és a pénzügyi szabadság erősödése. A cégalapítás könnyebbé vált, a kormány reformokat indított a magánszektor támogatására. Magyarország a 43 európai ország összehasonlításában a 22. helyen áll, osztályzata magasan meghaladja a listán szereplő államok átlagát.

A Heritage Foundation listáját idén is Hongkong vezeti, amely 18 éve őrzi első helyét, bár a minimálbér bevezetéséért most bírálatot kapott. Az alapítvány szerint ezzel tett egy lépést a bürokratikusabb, átpolitizált gazdaság felé. A második Szingapúr így csökkentette lemaradását. A dobogóra még Ausztrália fért fel, amelyet Új-Zéland és Svájc követ. Az USA a 9. helyről a 10.-re csúszott, a 8. Mauritius az első fekete-afrikai ország, amely be tudott kerülni a legjobb tízbe. Az alapítvány szakértői szerint az elmúlt egy évben csökkent a világ gazdaságának szabadsága, mivel a kormányok a növekedés élénkítésére hivatkozva beavatkoznak a folyamatokba, ami azonban nem hozott eredményt.
| Ország | Pontszám |
| 30. Csehország | 69,9 |
| 49. Magyarország | 67,1 |
| 51. Szlovákia | 67,0 |
| 64. Lengyelország | 64,2 |
| Forrás: Heritage Foundation |
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Csárdi Antal új és váratlan hungarikumot talált ki
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek