Idén január 23-án rendezte meg a Magyar Nemzeti Bank a Lámfalussy Konferenciát. A rendezvényen a legnagyobb visszhangot valószínűleg Orbán Viktor beszéde váltotta ki - emlékeztet a portál. A sajtóban igen sokszor idézték az alábbi mondatokat:
- Mióta a nemzeti bank keresi az együttműködést a mindenkori politikai vezetéssel ("nincs ellenzékben"), azóta látványos a gazdasági fejlődés.
- Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék.
- Minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre.
A konferencián részt vett Erik F. Nielsen, az UniCredit vezető közgazdásza is, aki már akkor egy vitapanelban finom ellenvéleményt fogalmazott meg a miniszterelnök beszédében elhangzottakkal kapcsolatban. A szakértő minden vasárnap kiválaszt néhány aktuális témát, amiről néhány bekezdésben kifejti a véleményét, tegnapi értekezésében pedig pár sor erejéig Orbán Viktor is helyet kapott, akit elég keményen kritizált.
Kapcsolódó
Nielsen rögtön úgy kezdi véleményét, hogy az a "kétes megtiszteltetés" érte, hogy hallhatta Orbán Viktort, ahogy az Európai Unió végnapjait vizionálta. Szóvá tette, hogy a magyar miniszterelnök Donald Trumpra hivatkozva a nemzeti önérdek előtérbe helyezéséről beszélt, miközben Magyarország óriási haszonélvezője az EU-s támogatásoknak, emellett pedig a francia-német védelmi együttműködés létrejöttét sürgette, aminek szintén hazája lehetne az egyik legnagyobb kedvezményezettje.
Hogy mindez hogyan egyeztethető össze azzal, hogy minden népnek saját magát kéne előtérbe helyeznie? Valóban nem túl logikus - hangzik a válasz. Továbbii részletek a Portfolio.hu-n olvashatók.
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Leállt az M3-as metró
Sallai Roland reagált a liverpooli pletykákra
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők