Mintha a magyarok teljesen elfeledkeztek volna arról, hogy az évtizedekre felvett hitelek kockázata mivel járhat, mintha a devizahiteles tragédiákat kitörölnék az emlékezetekből, pedig a kamatfixálás egyáltalán nem képes mindentől megvédeni az adósságba kerülőket. A bankok közben persze örülnek - olvasható a pénzügyi szakblogon megjelent legfrissebb cikkben.
Az Erste 15 százalékkal több lakossági hitelt adott az egy évvel korábbihoz képest, a hitelállomány (éves összevetésben) 9 százalékkal bővült, de a bank bizakodó, hogy az idén a szektorra átlagosan számolt 10 százalék fölé kerülhetnek majd.
Kapcsolódó
"Biztosak lehetünk abban, hogy sorra jelennek majd meg a hasonló jelentések" - írja az Azénpénzem.hu, mely szerint az már a jegybanki adatokból is kiderült korábban, hogy a magyar lakosság brutális mértékű eladósodási pályán mozog. Az MNB statisztikája szerint csak az idei első három hónapban negyedével több, összesen 380 millárd forint az új fogyasztási és lakáshitelek szerződési értéke, mint tavaly.
A blog emlékeztet rá: lakáshitelezésben olyan magasságokba jutott a lakosság kitettsége, ami már tavaly is majdnem harmadával haladta meg a 2008-as, válság előtti-kezdeti szintet. Miközben a bankok ma is 34 ezer bajba került jelzálogadóst tartanak nyilván, a kormány továbbra is a hitelezést igyekszik szorgalmazni. A miértre az Azénpénzem.hu szerint az a válasz, hogy a hitellel jobban lehet pörgetni a gazdaságot. Nagy Márton jegybanki alelnököt idézik, aki szerint nem kell félni a túladósodottságtól, mivel jelenleg a háztartások 32 százalékának van hitele, és ezt vinnék fel 40-50 százalékra.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá