A főváros három helyszínen biztosít rövid távú szálláshelyet az Ukrajnából érkező menekültek számára, ezen felül két vidéki helyszínen hosszú távra szállásoltak el családokat. A fővárosi szálláshelyeken elhelyezett menekültek átlagéletkora 21 év, nagyrészt (56 százalék) nők - idézi a Telex a politikust.
Az eddig látott trendeknek megfelelően ezeken a szálláshelyeken is csak pár éjszakára maradnak a menekültek, az egyik helyen viszont „bennragadtak” az emberek, nem tudtak tovább utazni vagy másik szállást szerezni maguknak, magyarázta Kiss Ambrus.
Kapcsolódó
A főváros, a karitatív szervezetek és a civilek együtt 27 helyszínen, összesen 900 férőhelyet működtetnek Budapesten, ebből 220 férőhelyet a fővárosi önkormányzat biztosít. Ezek nagyjából 80-90 százalékos kihasználtsággal működnek. Úgy számolnak a fővárosi önkormányzatnál, hogy végszükség esetén akár 3500 embert is el tudnának helyezni Budapesten - mondta Kiss Ambrus.
Közel egy hónappal a háború kitörése után hétfőn nyitotta meg a kormány a BOK sportcsarnokban központi tranzitvárót. Addig nagyrészt a civilek és a karitatív szervezetek látták el információval, szálláslehetőséggel, fuvarra, étellel-itallal az Ukrajnából érkező menekülőket. Kiss Ambrus szerint elsősorban a Keleti pályaudvar tehermentesítése miatt nyitotta meg a kormány a tranzitvárót, a Keleti nem volt alkalmas a menekültek ellátására.
A tranzitváró megnyitásával párhuzamosan a civileknek ki kellett üríteniük a Keletit és a Nyugatit, a csarnokban folytathatják a munkát. Kiss Ambrus úgy gondolja, hogy a civilek azért nem maradhattak a pályaudvarokon, mert ha ugyanazokat a szolgáltatásokat biztosították volna, mint korábban, akkor kevesebben mentek volna a BOK csarnokba.
Hol az állam?
Azt is problémának tartja Kiss Ambrus, hogy nincsenek arra vonatkozó információk, hogy az állam fel lenne készülve menekültek hosszú távú elhelyezésére. Erre utal szerinte az is, hogy eddig közel 7 ezer embert helyezett el a katasztrófavédelem, holott ennél sokkal több menekült érkezett az országba. Elmondása szerint a kormány eddig nem kereste a kapcsolatot a fővárossal menekültügyben, de a Magyarországon maradó menekültek miatt szükség lesz a párbeszédre.
Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos folyamatos tudósításunkat itt olvashatja.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt