A szakkollégiumok a hallgatókat lakhatási lehetőséggel segítik, ami azért fontos, mert a roma fiatalok gyakran kis falvakból származnak, ahonnan nehéz lenne az ingázás az egyetemre vagy a főiskolára. Emellett a kollégiumokban kialakuló közösség olyan kapcsolati tőkét és motivációt jelent, amelyet otthon nem tudnának megszerezni. Nem utolsó sorban pedig nyelvtanulási lehetőséget biztosítanak, ami elengedhetetlen a diplomaszerzéshez - tette hozzá Langerné Victor Katalin.
A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011-es indulása óta már százhatvan fiatal szerzett diplomát, kilencven százalékuk dolgozik, többségük pedig választott szakmájában tudott elhelyezkedni - mondta a helyettes államtitkár az MTI beszámolója szerint. (Már a Fidesz-szavazók fele is elképzelhetőnek tartja a kormányhoz köthető strómanokat.)
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben