A magyar szövetség (MJSZ) honlapjának beszámolója szerint a másik pályázó, Lengyelország - amely 2015-ben és 2016-ban is rendező volt - visszalépett, így 2013 után ismét hazai közönség előtt léphet pályára vb-mérkőzésen a nemzeti együttes - írja az MTI.
A 2018. április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő tornán a feljutó Nagy-Britannia, a világelitből frissen kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint az idei, kijevi vb-s riválisok közül Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyar együttes ellenfele. Az első két helyezett feljut a legjobbak közé.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket