Elmondása szerint a bankszövetség az nhp idei évre szóló, forintban nyújtható keretének felemelését a nagy érdeklődésre tekintettel kéri. 2016 végével kifut az nhp-program, amely trendfordulót hozott a magyar vállalatok hitelezésében. Az nhp-ban eddig 2126 milliárd forint hitelt vett fel mintegy 31 000 vállalkozás, a program során először a hitelkiváltás volt a fókuszban, mára a beruházásokhoz felvehető hitelekre esik a hangsúly. A jegybank a jövőben azt szeretné, ha a bankszektor szereplői saját forrásokból növelnék hitelezésüket.
Mi a helyhez az értéktár programmal?
Hidvéghi Balázs, az MNB elnökének hétfői, parlamentben elmondott beszédére utalva elmondta: az MNB értéktár programja a jegybank társadalmi felelősségvállalási programja keretében indult, hozzátéve, az értéktár program keretében eddig megvett, a magyar nemzeti értékeket gyarapító műkincseket országszerte közel negyedmillió látogató nézte meg eddig. 2018-ig az MNB 30 milliárd forintot különített el az értéktár programban tervezett műkincsvásárlásokra.
Hidvéghi Balázs emlékeztetett Matolcsy György parlamentben tett kijelentésére, miszerint - ,ha erre igény van - a jegybank vezetése, szakemberei a parlamentben készek beszámolni az MNB értéktár programjáról, például az Országgyűlés kulturális bizottságában.
Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: a nyugat-európai jegybankokra, a társintézményekre is jellemző, hogy műkincseket vásárolnak, ezzel is gyarapítják az adott ország nemzeti vagyonát, ez az angol, a francia és a német központi bank tevékenységében is bevett gyakorlat.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli