Mint a napilap írja, újabb kötelezettségszegési eljárás megindításának veszélyére figyelmeztette az Európai Bizottság (EB) Magyarországot, ezúttal a hulladéktörvény átírása miatt. Az EB komoly kifogásokat fogalmazott meg, elsősorban azt sérelmezve, hogy 2013-tól a hulladékgazdálkodás állami kézbe kerül, és azokat a nem állami többségi tulajdonú vállalkozásokat, amelyek jelenleg ezt a szektort üzemeltetik, kártalanítás nélkül kiszorítják a piacról.
A Népszabadság hozzájutott a bizottság eredeti leveléhez, amelyben az EB azt kéri, hogy a kormány küldje el a hulladéktörvény módosításának részletes magyarázatát, a piackorlátozó lépések indokait, az érintett vállalkozások felsorolását, az intézkedéseket megalapozó környezeti, jogi és gazdasági hatásvizsgálatokat, illetve a részletes számításokat arról, mi alapján kártalanítják a kiebrudalt magánvállalkozásokat. A lap úgy tudja, hogy a július 19-i keltezésű levél kézhezvétele nyomán a kormányzat illetékesei "egész pályás letámadásra" számítanak Brüsszel részéről a további közszolgáltatás-államosítási lépésekkel kapcsolatban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Itt a dráma: összesett a Bitcoin árfolyama