A Klebelsberg Intézményfenntartó (KLIK) az állami, magán és alapítványi szakképzési intézmények bekebelezésére készül, mintegy előkészítve azok Nemzetgazdasági Minisztérium alá terelését - állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közleményében.
Ennek következményei tragikusak a szakképzés intézményei és igénybevevői számára, mert az NGM oldalán megjelent, a 2015/2016-os tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről szóló kormányrendelet-tervezetből az alábbiak olvashatók ki a PDSZ szerint:
- Megszűnik a felnőttoktatás a szakképzésben, így a 16 év fölöttiek szakmaszerzési esélyei minimálisak lesznek. A tanköteles kor betöltése után az oktatás rendszeréből kihullók számára kizárólag a "fizetős" képzés lehetősége adatik meg.
- A nők számára elképesztően kevés képzés indul, jellemzően a nem kurrens szakmákban.
- Tanulók százai hagyhatják abba a tanulmányaikat, hiszen ha megbuknak, egyáltalán nem biztos, hogy "alattuk" lesz osztály, ahol folytathatják az iskolát, miután az egyik évben engedik indítani az adott képzést, a másikban nem.
- Megszűnnek a magán és alapítványi szakközépiskolák. A PDSZ szerint országos szinten mindössze a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány által fenntartott iskola indíthat 9. évfolyamot!
- Magán és alapítványi iskolák nem indíthatnak államilag támogatott, a munkaerőpiacon keresett szakmákat, például informatikai, közgazdasági, ügyviteli szakmacsoportból, bár az álláshirdetések nagy részében ilyen végzettségű munkavállalókat keresnek. Helyette a nagy eszköz- és anyagigényű, szakmák oktatására kaphatnának állami támogatást korlátozott mértékben (például 5-15 fős csoportokra). Mivel jelentősen csökkent azon szakmák száma, melyekre korlátozás nélkül be lehet iskolázni, egyszerűen nem tudnak majd annyi osztályt indítani, hogy az iskolát fenn tudják tartani.
A KLIK rohamosan növekvő adósságállománya, a folyamatos működési zavarok melegágya - véli a PDSZ. A szakszervezet szerint az sem látszik honnan lesz az állami iskolarendszerben több tanterem, több tanár, eszköz és forrás.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!