A lap keddi számában Abházi József, az egyesület szóvivője elmondta, a program azt célozza, hogy a kezelést minél korábban, ha lehet, már a kaszinóban elkezdjék. A kaszinókban, a pultoknál elérhető tájékoztató anyagokon túl, a családokat is bevonnák a munkába, de működtetnének egy huszonnégy órás telefonos segítőszolgálatot is - tette hozzá.
Mindezek mellett az addiktológiai egészségügyi szolgáltatókkal közösen komplex rendszert kínálnának - mondta a szóvivő.
Utalt arra, hogy a törvény szerint a kaszinókból befolyó adó három százalékát prevencióra lehet fordítani. Tavaly a kaszinókból 6,3 milliárd forint tiszta adó folyt be. Kifejtette, a felmérések szerint ma 1,5-2 millió ember játszik idehaza szerencsejátékot, s ebből a körből 150-200 ezer ember lehet játékfüggő.
Legolvasottabb
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Olyan történt a Marson, amiről eddig ember álmodni sem mert
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre