Mint közleményükben kifejtették, a szociális lakópark bérlőinek kiválasztására kiírt pályázati eljárás első köre március 25-én lezárult. Ennek tapasztalatai alapján a kormány új pályázati ütem meghirdetéséről döntött. Ebben a lehetséges pályázók köre kibővül például olyan családokkal, amelyek esetében a lakóingatlant nem a jelzáloghitel-szerződésből eredő tartozás miatt, hanem egyéb, lakhatással összefüggő tartozás - például közmű, közös költség - miatt árverezték el, ugyanakkor a lakóingatlanon a pénzügyi intézmény jelzálogjoga is fennállt.
Változik a jelzálogjoggal terhelt lakóingatlan hitelfelvételkor megállapított forgalmi értékére vonatkozó értékhatár is. Mint írták, korábban a Budapesten és a megyei jogú városokban élők esetén 25 millió forint, más települések esetén 20 millió forint volt az értékhatár. Mostantól az értékhatárt egységesen 25 millió forintban határozták meg.
Kitértek arra, hogy azok, akik a pályázati eljárás első ütemében pályázatot nyújtottak be, de a rendeletben foglalt korábbi feltételeknek nem feleltek meg, új pályázat benyújtása nélkül vehetnek részt a második körben, ha a módosított feltételeknek megfelelnek. Erről a körülményről a pályázatkezelő tájékoztatja az érintetteket, és nyilatkoztatja őket pályázatuk fenntartásának szándékáról - tették hozzá.
A jelentkezés határideje május 10. Ezt követően új benyújtási határidő nyílik meg, s a legkésőbb 2013. december 31-ig benyújtott pályázatok tartalékot képeznek.
A pályázatkezeléssel kapcsolatos feladatokat a korábbiakhoz hasonlóan a Magyar Máltai Szeretetszolgálat látja el. A pályázati adatlap és a részletes információk a www.ocsalakaspalyazat.hu honlapon találhatók - olvasható az Emmi közleményében.
A szeretetszolgálat március 25-én azt közölte az MTI-vel, hogy húsz család nyert az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogára kiírt pályázaton, a többi hatvan ház bérlésére új pályázatot írnak ki, módosított feltételekkel.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek