А javaslat értelmében a bank minden negyedévben köteles az adóst аz árfolyamgátas tartozásról készített kimutatás keretein belül tájékoztatni az árfolyamgát rendszerének köszönhetően megtakarított pénzösszeg mértékéről - írta az Index.
А tájékoztatót jól elkülönített helyen, bekeretezve és а tájékoztató ív többi adatával legalább azonos betűméretben kell feltűntetni. Nagyjából úgy, mint a rezsicsökkentéssel - bár itt legalább nem kell a bankoknak narancssárgával szedni a spórolt forintokat. Ezen túl a bankok 2014. március 20-ig kötelesek tájékoztatást küldeni minden olyan adósnak, aki jogosult gyűjtőszámlahitelге, de még nem kötött erre vonatkozó szerződést és nem is kezdeményezte annak megkötését. А tájékoztatásra vonatkozó feltételeknek való megfelelést аz MNB fogyasztóvédelmi eljárás keretében vizsgálja - áll a törvényjavaslat indoklásában.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy