A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályok közül az első egy európai viszonylatban is egyedülálló csillagászati látogatóközpont (Bükki Csillagda) létrehozását írja elő a Bükki Nemzeti Parkban. Erre 990 millió forintot irányzott elő a kormány a jövő évi és a 2019-es költségvetésből. (Uniós pénzből látogatóközpont épül a Dunakanyarban és a Bükkben.)
A Nemzeti Hauszmann Terv keretében a Budai Várban akadálymentes közlekedési tengelyt kell kialakítása a Palota út - Csikós udvar - Hunyadi udvar között, továbbá meg kell tervezni a Budavári Palota közműveit és azok kiváltását. Erre az idei költségvetésből jut 2 milliárd 30 millió forint.
Kapcsolódó
A GYSEV felújítja a Szombathely és Kőszeg közötti vasútvonalat, erre kerek 1 milliárdot hagyott jóvá támogatásként a kormány. Az idei költségvetésből 20 millió, a jövő éviből 305 millió, míg a 2019-esből 675 millió jut erre a célra.
A kormány egyetértett azzal, hogy a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Intézményfenntartó és Működtető
Közalapítvány támogatást kapjon, az általa fenntartott kecskeméti Mercedes-Benz Német Általános Iskola és Gimnázium felújításához. Az idei költségvetésből el is különítettek erre a célra 274 millió forintot.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Elindult a lavina: ez lehet a következő ország, amelyik betiltja a Facebookot