A rendőrség két hónappal meghosszabbította a Bicske külterületén történt jogosulatlan fakivágás ügyében indult nyomozás határidejét; a nyomozás eredeti határideje szombaton járt volna le. Az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI megkeresésére közölte: a büntetőeljárási törvényben foglaltaknak megfelelően két hónappal meghosszabbították a nyomozást.
Tavaly az év elején indított büntetőeljárást a rendőrség természetkárosítás és vagyon elleni bűncselekmény miatt, mert ismeretlenek a Bicske külterületén lévő csabdi, tükröspusztai erdőségben engedély nélkül irtottak ki Natura 2000-es védelem alatt álló erdőt. A Pest Megyei Kormányhivatal szerint senki nem kért engedélyt a fakivágásra az erdészeti igazgatóságtól.
Sajtóbeszámolók szerint a fát kivágó munkások azt mondták, a fák kivágását nem a tulajdonos, hanem a miniszterelnökkel szoros kapcsolatban lévő Tiborcz család utasítására végezték el. Lapinformációk szerint a kiirtott erdőterület két olyan szántó között volt, amelyet Tiborcz Eszter, Orbán Viktor vejének testvére bérelt.
Tiborcz Eszter - az Átlátszó.hu 2012. júliusi összesítése szerint - a bicskei állami (tíz évre titkosított) földbérletpályázat legnagyobb nyertese: 157 hektárnyi egybefüggő területet, a Fejér megyei bérletek 4,1 százalékát kapta meg húsz éves bérletre.
Tiborcz Eszter 157 hektáros szántója melletti területen folytatott, engedély nélküli fakitermelésről tavaly februárban adott hírt a Népszabadság, augusztusban pedig arról tájékoztatta a lapot a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy nyomozás indult a Csabdi-Tükröspuszta közvetlen közelében eltulajdonított fák ügyében. Az akácost a tulajdonosok tudta nélkül, géppel, nagy mennyiségben vágták ki; a Népszabadság megjelenése után a kupacokban felhalmozott fát ott hagyták.
A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy Tiborcz Eszter 2008 decembere óta felügyelőbizottsági tag a Bicskei Erdőbirtokossági Társulásnál, valamint 1999 óta egyéni vállalkozó, vegyes gazdálkodással, valamint élelmiszer és alkoholmentes ital piaci kiskereskedelmével foglalkozik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá