Ha a kormánypártok a 106 egyéni választókerületből 40-et elveszítenek, az véget vet az Orbán-kormány működésének - mondta egy konferencián Török Gábor politológus, hozzátéve, hogy változás akkor lesz, ha a Fidesz nagyjából kétmilliós tábora apad, "és/vagy" az ellenzéki oldalon valamiféle koncentráció megy végbe - olvasható a portál összeállításában.
Az EU jövőjéről pedig úgy vélte, a "föderációs irány vagy nemzetállamok közössége" koncepcióból az utóbbi valószínűtlenebb. Ha pedig bejelenti az Európai Unió 2.0 koncepció elindulását, az komoly dilemma vagy kihívás elé állíthatná a nemzetek Európája koncepció jegyében kormányzó kelet-európai politika eliteket - döntően a lengyel, vagy a magyar politikát.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben