Egyre gyakoribb a fővárosban, hogy csúcsidőn kívül is nehéz taxit hívni: „A kevés turista miatt nem megy jól a bolt, sokan már korábban elhagyták a szakmát, elhelyezkedtek hivatásos sofőrként, futárként és nem tértek vissza” - idézett egy taxisofőrt a Telex. A koronavírus 2020-as első hullámának idején a taxisofőrök zöme egyáltalán nem tudott dolgozni, mivel a korlátozások miatt gyakorlatilag nem volt igény szolgáltatásukra.
Volt olyan időszak, amikor a szolgáltatók kétharmada szüneteltette a tevékenységét. Ezért sokat váltottak, és azok, akik akkor elhagyták a taxizást, egyelőre nem nagyon akarnak visszatérni. Mivel tartanak attól, hogy ha a járványhelyzet rosszabbra fordul, megint komolyabb lezárások lehetnek és újra elesnek a bevételeiktől, többen akkor is ragaszkodnak egy stabilabb álláshoz, ha most épp jobban lehetne keresni a taxizással.
Amíg hazánkban 2019-ben több mint 10 ezer taxis vállalkozó volt, ma már csak hétezren szállítanak. Bár a létszámcsökkenés országosnak tekinthető, fennakadások leginkább a fővárosban érzékelhetők. Arról megoszlanak a vélemények, hogy Budapest beszélhetünk-e általános taxishiányról. Míg 2019-ben több mint hétezer engedélyt adott ki a BKK, ez a szám ma ötezer körüli – mondta a hírportál megkeresésére Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke.
Szerinte ennek ellenére „a jelenlegi létszám mellett sem alakult ki taxishiány”, a megnövekedett kereslet idején tapasztalható hosszabb várakozási időkért a fővárosi dugókat okolja, ez a probléma szerinte vidéken nem tapasztalható. A Taxi 4 Kft. értékesítési vezetője viszont nemrég azt nyilatkozta a G7-nek, hogy a taxishiány az ágazat legnagyobb problémája jelenleg. Láng László, a Bolt magyarországi menedzsere azt mondta, hogy az elmúlt hónapokban jelentős keresletnövekedést érzékeltek a már regisztrált felhasználók részéről, emellett a Bolt aktív sofőreinek száma is nőtt.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe