A KT elnöke szerint ugyanakkor eminens érdekünk fűződik ahhoz, hogy az államháztartás külső forrásbevonása a lehető legolcsóbb legyen, ezért "helyes útnak" nevezte a megállapodást a nemzetközi hitelnyújtókkal, amelyre véleménye szerint valamikor ősszel, vagy tavasszal kerülhet sor.
A jövő évi költségvetésben elsősorban a bevételi oldal miatt vannak aggályai a Költségvetési Tanácsnak. A költségvetés benyújtása után formálódott új adóelképzelések további feszültséget okoztak - mondta Kovács Árpád a nol.hu vasárnap megjelent interjújában. Hozzátette: senki nem vitatja a munkahelyvédelmi program céljait, de látni szeretnék, hogyan, miből finanszírozzák. A tisztánlátást szolgálták az informális véleménycserék, de az írásos anyagokból alaposabb képet tudunk alkotni - fejtette ki, utalva arra, hogy a KT új véleményt készít a 2013-as költségvetésről, és ehhez kiegészítő információkat kért a kormánytól.
A KT elnöke szerint az egykulcsos adó vállalható program volt két éve, megvan a belső logikája, de a gazdasági környezet eddig nem kedvezett ennek. A középosztály megerősítését változatlanul fontosnak tartja, de úgy véli, az már mérlegelés kérdése, hogy hol kell meghúzni a teherviselésben a határokat. Érdemesnek tartja például átgondolni a szolidaritási járulék bevezetését, vagy lehetne más ütemben kivezetni a szuperbruttót.
A Költségvetési Tanács álláspontja szerint a növekedés jövőre jóval szerényebb lehet a költségvetésben tervezett 1,6 százaléknál. A GDP csökkenésének Kovács Árpád szerint kicsi a kockázata, de az egy százalékos eltérés is százmilliárdos, vagy annál nagyobb pozícióromlást okozhat.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég