Az intézet elemzése szerint a legnagyobb mértékben, 20,2 százalékkal a rovarölő szerek forgalmazott mennyisége csökkent, ezt követték az egyéb szerek (-14,6 százalék), a gyomirtók (-7,2 százalék) és a gombaölők (-6,8 százalék) - írta az MTI.
A növényvédőszerek felhasználását éves szinten elsősorban az adott vegetációs időszak időjárása, illetve az évek óta tapasztalt fertőzések, kártevők megjelenésének időszaka, azok várható kártétele határozza meg. Az AKI szerint a gazdák egyre inkább arra törekszenek - és a forgalmazók adatai is ezt tükrözik -, hogy egyszerre többféle, hatásmechanizmusában is eltérő szert juttassanak ki, mert ezzel nagymértékben csökkenthetők a termelés költségei.
Kapcsolódó
Magyarországon tavaly 1100-féle engedélyezett növényvédőszer volt forgalomban, ezek 36 százaléka gyomirtó, 29 százaléka gombaölő, 12 százaléka rovarölő, 19 százaléka pedig az egyéb szer kategóriába (különböző állományjavító, bio, növekedést szabályozó, rágcsálóirtó, atka- és csigaölő, csírázásgátló, fasebkezelő és egyéb segédanyagok) tartozott.
Az AKI elemzése szerint a gyomirtó szerek átlagára 2 százalékkal csökkent, a gombaölőké nem változott, a rovarölőké 7, míg az egyéb szereké 23 százalékkal emelkedett 2018-ban.
Az értékesített volumen alapján a tíz legnagyobb kereskedő az éves forgalom 83 százalékát adta. Az első öt cég sorrendje 2015 óta nem változott az értékesített mennyiség alapján.
2018-ban a növényvédőszer-import volumene 6,3 százalékkal nőtt, míg az exporté 2,3 százalékkal csökkent 2017-hez képest. Az elmúlt nyolc év forgalmi adatai alapján Magyarország elsősorban importorientált a növényvédő szerek terén, csak 2017-ben haladta meg az export volumene az importot 0,6 százalékkal.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat