Tatabányán este fél hétig bőven az országos átlag alatti volt a részvétel vasárnap: 38,34 százalék ment el csak szavazni a jogosultak közül.
Az első eredmények szerint 28,3 százalékos feldolgozottságnál a következő az állás:
Kapcsolódó
- Szűcsné Posztovics Ilona összellenzéki jelölt egyelőre 49,76 százaléknyi szavazataránnyal vezet,
- mögötte Schmidt Csaba, a Fidesz-KDNP jelöltje 45,96 százalékkal a második,
- a harmadik a Mi Hazánk jelöltje pedig Boda Bánk László 4,55 százalékon áll.
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Magyar szál az Epstein-aktákban: sürgető és fenyegető levelek egy budapesti lakásról
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának