A fiatalokat tudatos pénzügyi tervezésre oktató tankönyvet mutatott be a Pénziránytű Alapítvány a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) - írta az MTI.
Az államfő helyes kezdeményezésnek nevezte a tankönyv megjelenését, mert az segítheti a fiatalokat a tudatos pénzügyi gondolkodás és tervezés kialakításában. Úgy látja, erre szükség is van ott, ahol minden harmadik családot érintett a devizahitelezés problémája, amelyben szerinte a felelősök keresése nélkül is elmondható: nem érvényesült az "addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér" elve.
Kapcsolódó
Így vásárolta meg első lakását Áder
Áder János arra kérte a tankönyvből oktató pedagógusokat, valamint a szülőket is, hogy saját személyes példáikkal hitelesítsék az abban található példákat. A köztársasági elnök ennek kapcsán felidézte első, feleségével közös lakásuk megvásárlásának körülményeit.
Az államfő elmondta, 1984-ben elsőként azt döntötték el, hogy bérlés helyett vásárolnak egy 47 négyzetméteres, másfél szobás lakást a XVI. kerületben, amihez a szülők támogatása mellett hitelfelvételre is szükségük volt. Áder János szerint ez annak ellenére is helyes döntésnek bizonyult, hogy az akkori havi 4400 forintos fizetése mellett három hitelt kellett felvenniük összesen 2200 forintos törlesztőrészlettel, a rezsi kifizetését követően pedig csak szerény körülmények között tudtak élni.
A bölcsesség és a gazdagság jót tesz az egészségnek
Matolcsy György MNB-elnök felszólalásában azt mondta, Magyarország akkor lesz sikeres Kelet és Nyugat között, ha polgárai, mindkét világ értékrendjét használva, bölcsen megtakarítanak. A nyugati értékrendben a gyarapodás, a gazdagság mindent megelőz, míg a keletiben az egészség, a gazdagság és a bölcsesség egymást kiegészítve meghatározó.
Matolcsy György szerint szép lenne, ha a magyar fiatalok bölcsek lennének és megtakarítanának, mert akkor gazdagabbak lesznek. A bölcsesség és a gazdagság pedig együtt minden kutatás szerint jót tesz az egészségnek - tette hozzá, megjegyezve, hogy ezen célok elérésében nyújt segítséget a bemutatott tankönyv.
Ingyenesen letölthető a kiadvány, de ki is nyomtatták
Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a Küldetések a pénz világában tankönyv májustól, az igényeknek megfelelően legalább 60 ezer példányban válik ingyenesen elérhetővé, továbbá az alapítvány honlapjáról is díjmentesen letölthető.
A szervezet képviselője kiemelte, bár 2012 óta jelentős javulás történt a pénzügyi tudatosság területén, négyből három család még továbbra sem készít költségvetést napi kiadásairól és bevételeiről, a hosszú távon meghatározó pénzügyi döntéseik előtt pedig csak 21 százalékuk kéri ki szakértő tanácsait, szemben az 50 százalékos uniós átlaggal.
Hergár Eszter emlékeztetett továbbá: alapítványuk tavaly a középiskolásoknak mutatott be egy tankönyvet, amelynek segítségével több mint 300 iskolában 44 ezer diák ismerkedik pénzügyekkel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin