Ezzel feltehetőleg hamarosan megszűnik a Kinizsi Bank Zrt. alapszabályával kapcsolatos eljárás és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) által a magyar állam ellen indított jogvita és lehetővé válik a Magyar Posta Zrt.Takarékbank Zrt.-beli részvényeinek értékesítése.
Három ügy volt
A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvénnyel szemben még 2013 decemberében fordult a Fővárosi Törvényszékhez (FT) az OTSZ és egy magánszemély, illetve a Veszprémi Törvényszékhez a Kinizsi Bank Zrt. néhány tulajdonosa. Mindkét bíróság egyedi normakontroll-eljárást kezdeményezett: 2013. november 12-én a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága, 2014. január 13-án a Veszprémi Törvényszék, 2014. május 5-én pedig a Fővárosi Törvényszék fordult az Alkotmánybírósághoz. (A Veszprémi Törvényszék Cégbíróságának indítványai ügyében az Alkotmánybíróság már 2014. május 27-én megszüntette az eljárást.)
Az indítványok szerint a tulajdonhoz való jogot sértette például a törvénnyel végrehajtott integráció, az állam - közvetett - többségi tulajdonszerzése, az újonnan létrehozott integrációs szervezet hatásköre a takarékszövetkezetek alapszabály-mintájának meghatározására, és az is, hogy a törvény előírta, hogy az integráció tagjai felelnek egymás tartozásaiért. Kifogásolták az indítványok az integrációba bevont takarékszövetkezetek körének meghatározását is. Álláspontjuk szerint diszkriminatív volt az, hogy egyes, már banki formában működő korábbi takarékszövetkezeteknek is csatlakozni kellett az integrációhoz, illetve alkotmányba ütközött, hogy a törvény kizárta a Takarékbank részvényeseinek elsőbbségi jogát a Posta tőkeemelésénél.
A ma kihirdetett egyik határozatában a Fővárosi Törvényszék bírája - aki a magyar állam ellen jogalkotással okozott kár megtérítése miatt indított perben járt el - indítványát nem vizsgálta érdemben a testület. A bíró egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt érintően, és annak visszamenőleges hatályú megsemmisítését kezdeményezte. A taláros testület szerint azonban az indítvány nem felelt meg a konkrét normakontrollra vonatkozó feltételeknek, ezért a bírói kezdeményezést visszautasította.
A másik esetben az Ab a Veszprémi Törvényszék bírája által beadott indítványt érdemben vizsgálta és az abban feltett kezdeményezéseket - figyelemmel arra, hogy azok és az azokat alátámasztó érvek nagyrészt azonosak voltak az elmúlt héten, több, mint száz panasz kapcsán hozott határozatában már megvizsgált érvekre - az alkotmányjogi panaszok tárgyában hozott határozatára utalva elutasította.
Elhárultak az akadályok az eladás elől
Az Ab friss döntései nyomán feltehetőleg hamarosan megszűnik a Kinizsi Bank Zrt. alapszabályával kapcsolatban a bank tulajdonosai által kezdeményezett bírósági eljárás és elhárul az akadálya annak, hogy a cégbíróság bejegyezze a Kinizsi Bank Zrt. integrációs törvénynek megfelelő alapszabályát. Ugyancsak valószínű, hogy hamarosan lezárul az OTSZ által a magyar állam ellen a Fővárosi Törvényszék előtt indított jogvita és elhárul minden jogi akadály a Magyar Posta Zrt. Takarékbank-részvényeinek értékesítése elől.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat