Boros Péterné, a szervezet elnöke a Népszava kérdésére elmondta, hogy országos szervezésű helyi sztrájkról van szó, tehát az az alapszervezeteikre van bízva, hogy milyen megoldást választanak a munkabeszüntetésre.
Van, ahol mind a három napon zárva tart a hivatal, míg például a Fővárosi Önkormányzatnál mindhárom napon csak 8 és 10 óra között sztrájkolnak a dolgozók.
A szakszervezet még kedd este válaszlevelet küldött Pintér Sándornak, aki az önkormányzati dolgozók és az önkormányzatok helyzetének javítására kezdeményezett tárgyalásokat korábban szintén levélben utasította vissza.
"Az MKKSZ arra emlékezteti a belügyminisztert, hogy ez a lépése a sztrájk jogosságát igazolja, hiszen a sztrájkot megelőző egyeztető eljárás nem vezetett eredményre. A miniszterelnök-helyettes felvetésére pedig, hogy járványhelyzetben nincs helye a széthúzásnak, az érdekvédők azt felelték: éppen az önkormányzatok munkatársai adtak példát a váratlan helyzetek megoldására, az önfeláldozó munkára a járvány megjelenése után."
A szakszervezet emlékeztet arra is, hogy többször kezdeményezték a Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács összehívását, mert az önkormányzatok saját bevételeik csökkentése miatt súlyos működési gondokkal küzdenek, egyre nehezebben fizetik dolgozóikat. Ez okozza az ágazat valódi feszültségét, a sztrájkhelyzetet - érvel Boros Péterné. Egyben emlékeztet arra is, hogy a törvény lehetővé teszi a sztrájk alatt a tárgyalások folytatását vagy megkezdését, ezért az MKKSZ változatlanul tárgyalásra szólítja fel a kormányt az önkormányzati érdekszövetségek bevonásával.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat