Az állami tájékoztatás szerint április 27-én érkezett meg Magyarországra az utolsó adag első komponensű Szputnyik V-termék, a második komponensből pedig május 11-én. A termékeket ráadásul nem a reptéren gyártják és csomagolják, így a lejárati idejük biztosan korábban kezdődött.
A gyógyszert a gyártó szerint legfeljebb hat hónapig lehet eltartani mínusz 18 Celsius-fokon lefagyasztva, utána már nem szabad beadni. Felolvasztva két óráig áll el, visszafagyasztani pedig tilos.
Így október vége felé Magyarországon biztosan lejárt minden első komponensű orosz termék, november első harmadában pedig a második komponensű is. A kormány augusztusban meghirdette a Szputnyikot is lehetséges harmadik oltásnak, de ősszel már kevés helyen oltottak vele.
Múlt héten Gulyás Gergely nem árulta el, mennyi lehet még belőle az oltópontokon, annyit mondott, hogy gyakorlatilag elfogyott. A mai kormányinfón ezt megerősítette.
Az Európia Unió járványügyi központjának (ECDC) jelentett hivatalos magyar adatok szerint még a múlt héten is adtak be első oltásként Szputnyikot Magyarországon. A portál szerint ez jelentheti a magyar adatszolgáltatás gyengeségét is – nem először fordulna elő hasonló gond a járvány alatt.
Az EU-nak küldött hazai adatok alapján az elmúlt két hónapban már összesen alig ezer első Szputnyik-vakcinát adtak be az országban. Ami árulkodóbb lehet ezen adatok alapján, hogy eddig 18 ezerrel kevesebb második oltást adtak be ebből a termékből, mint elsőt. Ez azt jelenti, hogy most már ne jusson eszébe második Szputnyik-oltást kérni, hiába maradt.
Lassan jöhet a WHO-engedély
Az orosz RDIF alap vezetője szerint v végére meglesz a jóváhagyás a WHO-tól a Szputnyik vakcinára. Múlt héten a WHO még arról számolt be, hogy az orosz Szputnyik vakcina engedélyezéséhez leadott dokumentumok hiányosak, emiatt nem tudni pontos dátumot, mikor tudják azt engedélyezni.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz