A Momentum nem akar változást az önkormányzati választások előtt abban a 21 fővárosi kerületben, ahol április 6-án bejelentették az ellenzék indulóit - mondta a Népszavának Donáth Anna, a Momentum alelnöke, a párt friss EP-képviselője. Ugyanakkor a megváltozott ellenzéki erőviszonyok után Ferencvárosban a Momentum jelöltje, Jancsó Andrea mögé sorakozhat fel az ellenzék.
A Momentum vasárnap a Fidesz mögött a második legerősebb eredménnyel zárt Ferencvárosban, csaknem 23 százalékkal. Soroksáron nem ennyire egyértelmű a helyzet. A napilap értesülései szerint ezt a kerületet a Jobbiknak tarthatják fent. A Jobbik állítólag nem feltétlenül ragaszkodik Soroksárhoz, ahhoz viszont igen, hogy két kerületben is legyen polgármesterjelöltje.
Donáth Anna szerint az EP-választáson várakozáson alul teljesített pártoknak is van szavazótáboruk, akikre számítanak ősszel, így az LMP és a Jobbik is részt vett az ellenzéki tárgyalásokon, amelyek egész héten folytak. Ez a két párt vélhetően főképp egyéni képviselői helyekre számíthat majd.
Az ellenzék összefogásában részt vevők támogatják az előválasztás intézményét. Így Karácsony Gergely, Puzsér Róbert, illetve a Momentum jelöltje közül az előválasztáson kikerülő győztest támogatja az összes formáció Tarlós Istvánnal szemben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben