Többnyire hetekkel, de legalábbis napokkal a voksolás előtt készültek az utolsó felmérések az EP-választások előtt, amelyek ugyan már jelezték a DK és a Momentum előretörését, de a vasárnapi sikerre a két párt esetében senki nem számított - idézi a Népszava a közvélemény-kutató cégek képviselőit.
Még a Nézőpont Intézet utolsó pillanatban készített kutatása is csak 10 százaléknyi szavazatot látott a DK-nak a több mint 16 százalékos eredménnyel szemben, és csak 7 százalékot a majdnem 10 százalékos sikerrel szemben a Momentumnak. A voksolás hetében egy szakmai fórumon még azon vitáztak az intézetek munkatársai, hogy képes lesz-e megugrani az ötszázalékos küszöböt ez a párt.
Az Idea Intézet vezetője, Böcskei Balázs arra emlékeztetett, hogy ami vasárnap történt, azt hosszú ideje ismerik és "utolsó pillanatban való átfordulásnak nevezik" a közvélemény-kutatók. Ez azt jelenti, hogy a kampány hajrájában megváltozhatnak a szavazói vélemények. Az utolsó héten dönt a választók 25-30 százaléka, ezen belül sokan csak a voksolás napján.
Érdekes kampány - unalmas kampány
Ugyanezt mondta a Publicus Intézet ügyvezetője, Pulai András is. Závecz Tibor, a nevét viselő intézet vezetője elmondta, hogy a DK és MSZP-Párbeszéd kettőst együtt 23 százalékra mérték és ez lett a végeredmény is, csak épp hatalmas belső átrendeződéssel a DK javára. A kampány vége felé volt ugyan olyan nem hivatalos adatuk, amely már a Jobbik 6 százalékát jelezte, de a hivatalos kutatásuk még 12 százalékot mutatott.
Hann Endre, a Medián vezetője azt hangsúlyozta, hogy az EP-választásnak a szavazók szemében nincs olyan tétje, mint a parlamentinek, így a választók szabadabban kísérleteznek és rögtönöznek, amit a kutató cégek alig tudnak követni. A Fidesz-közeli Századvég és Nézőpont hétfői közleményében nem adott magyarázatot, miért nem sikerült pontosabb előrejelzést adniuk, nyilatkozni pedig nem akartak.
A többi közvélemény-kutató intézet vezetője hangsúlyozza, hogy Dobrev Klára személye vonzó volt, pártja képes volt nyitott, liberális üzenetet megfogalmazni a Fidesz bezárkózó és kirekesztő kampányával szemben és a DK, csakúgy mint a Momentum sikeres volt a közösségi oldalak felhasználásában. Nagyjából abban is egyetértés van köztük, hogy az önkormányzati választás a szocialista-zöld pártszövetség megerősödését hozhatja, ha a többi párt nem rúgja fel a már létrejött megállapodásokat.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető