Ez a szám 4 ezerrel nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, sőt, a két éve vezetett statisztika legrosszabb hónapja volt a tavaly december - írja a 24.hu, amely emlékeztet arra is, hogy ennél magasabb is lehet a végleges szám, hiszen ahol irreálisan sok a jelentkező, már a várólistára sem regisztrálják rászorulókat.
Azért is lehet a magasabb ez a szám, mert a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság adatai csak az állami férőhelyeket jelzik, miközben az állam sorra adja át a szociális intézményeit az egyházaknak.
Kapcsolódó
A legnagyobb gond az időseknél van, hiszen 25 709-en várnak arra, hogy bekerüljön idősek otthonába, míg 2479 embert regisztráltak az időskorúak gondozóházainak várólistájára (átmeneti ellátást nyújtó intézmény). A harmadik legnépesebb csoportot 2278 fővel azok alkotják, akiknek pszichiátriai betegek otthonában lenne szükségük elhelyezésre, a fogyatékos személyek számára fenntartott otthonoknál 1444-en, a házi segítségnyújtásnál 668-an állnak sorba.
A területi adatokat nézve kiderül az is, hogy a legtöbben Budapesten és Győr-Moson Sopron megyében igényeltek idősotthoni ellátást.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat