Az NFM államtitkára a jobbikos Vágó Sebestyén írásbeli kérdésére válaszolva kiemelte: a 3-as metróvonal felújítása során a szakemberek részletesen vizsgálták az akadálymentesítés lehetőségeit. A teljes körűen akadálymentesíteni kívánt állomásokat egy komplex mutató alapján, az utasforgalmat, a felszíni alternatív közlekedési útvonalakat és az elérhető közintézményeket figyelembe véve választották ki - írja az MTI.
Az aktuális tervek szerint a már jelenleg is felvonóval rendelkező két megálló (Árpád híd, Kőbánya-Kispest) mellett a rekonstrukciót követően további tíz megállót fognak lifttel felszerelni. A rekonstrukció ideje alatt a tárca és a főváros arra törekszik, hogy a "felszíni forgalmi rendszer optimalizálásával" a mozgáskorlátozott utasok számára is elérhetővé és megközelíthetővé váljon valamennyi metróállomás - írta Fónagy János.
A fejlesztésekkel még nem érintett állomások jövőbeni akadálymentesítését kiemelt feladatként kezeli a minisztérium - szögezte le Fónagy János.
A BKV kedden azt közölte: a Strabag újíthatja fel a 3-as metróvonal hat északi állomását 24,1 milliárd forintból. A Strabag az Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd és a Dózsa György út metróállomások korszerűsítését végzi, a munkálatok pontos ütemezését a szerződés aláírása után kezdik meg. A tervek szerint a felújítás várhatóan október végén, november elején kezdődik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le