„A Gripen vadászgépeket gyártó Saab-csoport repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon, ami komoly lehetőséget biztosít a hazai mérnökök számára, hogy a harci gépek gyártásának csúcstechnológiás iparágában vállaljanak szerepet” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Linköpingben.
A tárcavezető először is leszögezte, immár több mint húszéves múltra tekint vissza Magyarország és a Saab-csoport együttműködése a Gripen vadászrepülőgépek kapcsán, amelyek hazánk biztonságát garantálják a levegőben. Emlékeztetett,
a magyar légierő eddig tizennégy Gripennel rendelkezett, azonban jövő évben négy újabb géppel bővül majd a flotta
– jelentette be a miniszter. „Ez lehetőséget biztosít arra, hogy Magyarország biztonságának garantálásán túl – ebben a kifejezetten turbulens geopolitikai időszakban – hozzá tudjunk járulni Európa biztonságának a javításához is, hiszen ezen négy új géppel lehetőségünk lesz rá, hogy továbbra is hat másik európai ország légtérvédelmében vállaljunk szerepet” – vélte.
Vadászgépet adott el a szerbeknek a magyar honvédség
Másfél évtized után Szerbia megvásárolta a Magyar Honvédség egyik alkatrészdonorként használható, eredendően szovjet gyártmányú vadászgépét. Bővebben.Jelezte, a magyar Gripenek a szomszédos Szlovákián, Szlovénián és Horvátországon kívül rendszeresen vesznek részt a balti légtér védelmében, például idén augusztustól is négy hónapon át teljesítenek majd szolgálatot magyar pilóták a térségben.
A Baltikum földrajzi elhelyezkedéséből következik, hogy ez most egy nagyon fontos feladat, ugyanis a jelenlegi geopolitikai és európai biztonsági körülmények közepette a NATO és az Európai Unió keleti szárnyán katonai teljesítményt leadni, jó szolgálatot teljesíteni kifejezetten fontos, egy megnövekedett fontosságú feladat
– hangsúlyozta. Szijjártó ugyanakkor aláhúzta, hogy nem csupán e téren folyik együttműködés a Saab-csoporttal, miután a vállalattal megegyezés született egy repülésfejlesztési központ magyarországi létrehozásáról.
Kifejtette, egy nagy mérnöki központról van szó, ahol fontos fejlesztési munkákat fognak végezni a repülőgépgyártó számára.
„A mostani biztonsági, geopolitikai helyzetben abszolút megnőtt az igény a harci repülőgépek iránt. Ez nyilvánvalóan újabb fejlesztéseket tesz szükségessé, újabb mérnöki kapacitásokat kell létrehozni, és az egyik ilyen új mérnöki kapacitás, az egyik ilyen új mérnöki központ, az egyik ilyen új repülésfejlesztési központ a Saab-csoporton belül Magyarországon, Budapesten jön létre” – tudatta. A miniszter tájékoztatása szerint ez komoly lehetőséget biztosít a magyar mérnököknek, hogy ebben a csúcstechnológiás iparágban vállaljanak szerepet.
„Ez az új mérnöki fejlesztési központ felteszi Magyarországot arra a térképre, amely a harci repülőgépek fejlesztésével foglalkozó országokat tartalmazza Európában, hozzájárul a magyar gazdaság technológiai színvonalának fejlesztéséhez, és hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar gazdaság újabb dimenzióba lépjen”
– sorolta, majd azt ígérte, „Magyarország és a Saab-csoport együttműködése tehát újabb fejlődési lépcsőt hoz (…) Magyarország és a Saab-csoport együttműködése nyomán meg tudjuk védeni a saját biztonságunkat a levegőben, a légtérben is, eddig tizennégy repülőgéppel, jövő évtől pedig már tizennyolccal”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk