Szergej Lavrov orosz külügyminiszter lehet az augusztusi budapesti nagyköveti értekezlet egyik díszvendége – értesült több forrásból a Népszava. Információink szerint Szijjártó Péter külügyminisztertől származik a meghívás ötlete, amire orosz részről pozitív válasz érkezett. Igaz, a mindenkori orosz külügyminiszter programja az ország kiterjedt nemzetközi érdekviszonyai miatt egyik napról a másikra változhat.
A magyar külképviseletek vezetőinek tartott rendszeres – évenkénti vagy félévenkénti – értekezletek egyfajta iránymutatásul szolgálnak az ország külpolitikai orientációját illetően, így jelzésértéke van annak, hogy nem egy nyugati, vagy régióbeli külügyminiszter lesz a fő vendég, hanem az orosz diplomácia vezetője.
Érdekes helyzetet teremtene, ha Budapesten is beszélne arról, hogy az orosz csapatok által 2014-ben elfoglalt Krím-félsziget Oroszország része, hiszen a hivatalos magyar álláspont szerint ez nem így van. Egy minisztériumi forrás „költői kérdésnek” nevezte, hogy Lavrov fellépése nem erodálja-e tovább a magyar kapcsolatokat a nyugati szövetségesekkel.
Szijjártó Péter ugyanakkor személyesen nagy rajongója a 71 éves Lavrovnak, akivel a korkülönbség ellenére tegező viszonyban van, legutóbbi moszkvai útján, januárban is „kedves Szergejnek” szólította, majd – a Szputnyik-vakcinák szerződésére utalva - azt mondta, „hálás vagyok neked, köszönöm mindazt a támogatást, amit adtál”.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok