Március 29-31. között a második think.BDPST konferenciájának központi témája a digitális technológia szerepe és lehetőségei a társadalmi viszonyok alakításában, a jövő foglalkozásai, illetve a munkaerőpiac változása. Emellett a big data és a mesterséges intelligencia, illetve az egészségügy és a gyógyszeripar újdonságai, mint a személyre szabott gyógyítás, illetve a rákkutatás és -kezelés innovációi kerülnek az esemény fókuszába.
A konferenciát beharangozó szakmai beszélgetés résztvevői azt hangsúlyozták, hogy a humánerőforrás jó kondíciója akár 30-40 százalékban is hozzájárulhat a gazdasági prosperitáshoz, emellett jelentős gazdasági hasznot képvisel az innovatív eszközök használatából adódó hatékonyságjavulás is az egészségügyben. A digitalizáció a megelőzés, a motiváció és a big data elemzések révén a személyre szabott orvoslás területén rejti a legnagyobb potenciált.
"Az innovatív technológiák alkalmazásával forradalmi változások előtt áll az egészségügy, amely a visegrádi régió, és ezen belül Magyarország számára is óriási gazdasági potenciált jelent majd" - jelentette ki Mikola István, volt egészségügyi miniszter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára.
"Az okos eszközök rendszerszintű használata az egészségügyi folyamatok hatékonyságának javulása miatt akár évi 500 milliárd forintos megtakarítást eredményezhet nemzetgazdasági szinten" - hangsúlyozta Heim Pál, a Heim Pál Alapítvány stratégiai igazgatója. "Az egészségügyi állapotuk miatt a munka világából kiesők további, akár 600-700 milliárd forinttal járulhatnak hozzá a nemzetgazdasághoz. A digitalizáció segít az orvos-beteg kapcsolatok javításában, erősítésében, így az orvosok valóban minőségi időt tölthetnek a betegekkel. Az így felszabaduló forrásokat az egészségügyi ellátás minőségének javítására és bérfejlesztésére lehetne fordítani."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Üzemanyagárak: bemondta a szakértő az autósok álmát, hátra lehet dőlni

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Érik a gigabotrány: orosz szálak bújtak elő a szupertitkos uniós projektben

Azonnal nézze meg a bankszámláját, százezerrel is beljebb lehet

Lázár János először úgy látta, mindent elmondtak helyette, aztán mégis üzent az araboknak

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött

Durván pörög a zsírégető-biznisz, de már fájnak a mellékhatások

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Csökkent a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama
