Az MTV közéleti-politikai műsorait 63 százalékos arányban nézték a megkérdezettek legalább heti egy alkalommal, míg az RTL Klub tájékoztató műsoraiba 61, a TV2 programjaiba 57 százaléka nézett bele - számolt be a március 16. és 26. között, ezer felnőtt korú ember megkérdezésével készült reprezentatív felmérés eredményeiről Kitta Gergely, a Századvég Médiaműhely igazgatója.
A legkisebb érdeklődés az Echo TV közéleti műsorait övezte, ez mindössze 22 százalékos volt.
A közszolgálati televízió tájékoztató műsorai iránt leginkább az 50 év feletti, legfeljebb nyolc általánost végzett vagy diplomával rendelkező, magát jobboldalinak valló Fidesz-KDNP szavazók vagy a pártválasztásukat eltitkolók érdeklődnek, míg az elutasítók között 40 év alattiak, baloldali, budapesti LMP- vagy Jobbik-szavazó férfiakat találunk.
A két országos kereskedelmi csatorna közéleti műsorait azonban jellemzően az alacsonyabb iskolai végzettségű, ellenzéki szavazók nézték, míg a diplomás férfiak utasították el ezeket a leggyakrabban.ú
A megkérdezettek 57 százaléka részrehajlónak tartotta a televíziókat, az egyes csatornáktól azonban nem ugyanolyan mértékben várták el a kiegyensúlyozottságot. Míg az m1-el és m2-vel szemben a megkérdezettek 78 százaléka tartotta ezt fontosnak, az ATV esetében már csak 51, míg az Echo TV esetében 44 százalékuk.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is