A 32 éves, jogász végzettségű Szalay-Bobrovniczky még leánykori nevén, Szentkirályi Alexandraként a Fidelitasban kezdett politizálni, 2007-2010 között a szervezet budavári csoportelnöke, majd 2010-2014 között képviselő volt a Fővárosi Önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójában - olvasható a portálon.
A fiatal kormánypárti politikus 2014-ben részt vett Tarlós István főpolgármester-jelölti kampányában, majd a választási győzelem után idén október 13-ig Budapest humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettese volt, a főváros kultúrával, oktatással, szociálpolitikával, ifjúságpolitikával, sporttal, környezetvédelemmel, turisztikával és városarculattal kapcsolatos feladatait látta el.
Férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Századvég Alapítvány kuratóriumában és a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nél is vezető posztot töltött be, jelenleg nagykövet Londonban, egy gyermekük van.
A jelenlegi kormányszóvivő, Hollik István a jövőben a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatói feladatát látja el. Hollik a poszton az európai parlamenti mandátumot nyerő Hidvéghi Balázst követi.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba